Éric Zemmour: A politikusok behozták a halált Franciaországba
X bejegyzésében kijelentette: Franciaország felveszi a harcot a dzsiháddal szemben.
A rendőrség őrizetbe vette az elkövetőt, egy húszas éveiben járó csecsen férfit.
A legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be Franciaországban pénteken, miután aznap egy arras-i gimnáziumban egy iszlamista halálra késelt egy tanárnőt és másik két embert megsebesített, az egyikük állapota életveszélyes.
Elisabeth Borne miniszterelnök úgy döntött, hogy a merényleti szükséghelyzet szintjére emeli a Vigipirate nevű terrorellenes készültséget – közölte a kormányfői kabinet azután, hogy biztonsági tanácskozást tartottak az Élysée-palotában Emmanuel Macron köztársasági elnök, a miniszterelnök és a kormány több tagja részvételével.
A merényleti szükséghelyzetet közvetlenül egy merénylet után, illetve akkor vezethetik be, ha egy azonosított terrorszervezet, amelynek a tartózkodási helyét nem ismerik, akcióba lép.
Gérard Darmanin belügyminiszter a TF1 televízióban az Izrael és a Hamász közötti gázai övezeti háborúra utalva kijelentette, hogy a
rendelkezésre álló információk szerint kétségkívül összefüggés van a közel-keleti események és a merénylet között.
A rendőrség őrizetbe vette az elkövetőt, egy húszas éveiben járó csecsen férfit. Később további hét embert állítottak elő, közöttük az elkövető öccsét.
(MTI)
Ezt is ajánljuk a témában
X bejegyzésében kijelentette: Franciaország felveszi a harcot a dzsiháddal szemben.
Nyitókép: Guillaume Horcajuelo
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.